Az előválasztás 1. fordulós eredményeinek földrajzi vetülete és a 2022-es országgyűlési választás mandátumbecslése

Az ellenzéki előválasztás első fordulója kisebb technikai problémákat követően rendben lezajlott 2021 szeptember 18 és 28-a között, és jelenleg a második forduló szavazatszámlálása zajlik, melyben végül kiderül, hogy kinek a vezetésével indul az ellenzéki a 2022-es országgyűlési választásokon a jelenleg is kormányzó Fidesz-KDNP koalícióval szemben. Jelen bejegyzésem véglegesítéséig tehát még nem lehet pontosan tudni, hogy végül Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter lesz a befutó, ez azonban az írás szempontjából irreleváns is. Ugyanis földrajzosként engem sokkal jobban érdekeltek az egyéni kerületi jelöltek és a miniszterelnök jelöltek területi eredményei, amelybe szeretnék egy kis betekintést adni.

Az előválasztásokról általánosságban, valamint földrajzi szempontból és a várható eredményekről ebben a videóban beszéltem bővebben a 36. perctől még szeptember 24-én a Kutatók Éjszakája programsorozat keretén belül az SZTE Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékén. Ebben a 2018-as országgyűlési választás és a BAZ megyei 6-os választókerületben tartott időközi egyéni jelölti választás eredményei alapján jeleztem előre az előválasztás várható eredményeit az egyéni választókerületi jelöltek szintjén. Ez alapján a Jobbik jelöltjei szerezték volna meg a legtöbb kerületben a jogot arra, hogy 2022-ben elinduljanak a kormánypárti jelölttel szemben (45), majd a DK (19), az MSZP (18), a Momentum (12), Párbeszéd (7) és az LMP (5) (1. ábra).

A becslés 68,8%-os (több, mint kétharmados) eredményt ért el, ugyanis az előválasztáson győztes jelölt leendő frakcióját 73 kerületben találta el a 106 kerületből (2. ábra). Az érdekes eredményeket nem is ezek szolgáltatják, hiszen ezekben maradt a papírforma, amely a 2018-as országgyűlési választás eredményeiből kiolvasható volt, hanem az a 33 kerület, amelyben ez borult. A legtöbb ilyen kerületet a DK nyerte meg (17-et), amely nem is meglepő azt figyelembe véve, hogy míg 2018-ban épphogy elérte a parlamentbe jutás küszöbét és ezzel az ellenzéki oldalon is a negyedik helyre szorult a Jobbik, az MSZP-P és az LMP listája mögött, addig azóta a párt mind az Európa Parlamenti, mind az önkormányzati választáson nagyot lépett előre, ráadásul a DK jelöltje, Dobrev Klára nyerte az első fordulót miniszterelnök-jelölt-jelöltek versenyében.

Mindezek mellett az MSZP és a Momentum is 7-7 olyan kerületben tud majd jelöltet állítani, ahol az előzetes országgyűlési választási eredmények alapján ez nem volt várt. Bár míg az előbbinél ez nem jelent több jelöltet, hiszen MSZP-s jelöltek 7 olyan kerületben nem nyertek, amelyben a becslés nekik ítélte volna meg a győzelmet (pl. Zugló és Csepel), addig a Momentumnál ez már három mandátummal több, mint azt a becslés előzetesen jelezte. A nagy vesztese ennek mindenképpen a Jobbik volt, amelynek jelöltjei 16 olyan kerületben nem tudtak nyerni, ahol a 2018-as eredmények alapján még ők és az őket támogatók voltak a legerősebbek. Ebből nagyrészt a DK (8), kisebb részt az MSZP (5) és a Momentum (3) profitált (1. táblázat). A pártok erősorrendje azonban lényegesen nem változott az előzetesen vártakhoz képest, csupán az első két helyen lévő párt közeledett egymáshoz és cseréltek helyet (1. táblázat). 

Ezzel kialakult, hogy a két legtöbb jelölttel a DK (32) és a Jobbik (29) fog rajthoz állni a 22-es választáson, valamint őket követi az MSZP (18) és a Momentum (15), és a legkevesebb indulóval a Párbeszéd (7) és az LMP (5) rendelkezik. Ezt összevetve azonban az egyes pártszervezetek által jelöltekre leadott összesített szavazattal látható, hogy míg a Momentum jelöltjeire adták le a második legtöbb voksot, addig csak a negyedik legtöbb egyéni mandátumot zsebelte be. Ezzel szemben az MSZP jelöltjei majdnem 40 ezer szavazattal kaptak kevesebbet, mint a Momentumosok, mégis 3-mal több jelöltjük nyert. Ez egyrészt az egyes kerületek eltérő szavazószám nagyságából és a jelentősen eltérő részvételből fakadt, másrészt pedig az állva maradt jelöltek számától, ugyanis míg a Momentumnak 59, addig az MSZP-nek csupán 39 jelöltje indult el az előválasztási versenyben.

Az előválasztás első fordulójában lévő – sokakat meglepő – magas részvétel azt mutatja, hogy nem csak az ellenzéki törzsszavazókat sikerült megmozgatni, de vajon mennyiben reprezentálja ez az eredmény a valódi ellenzéki akaratot? Mennyiben mutathat torzított képet egyes területekre vagy társadalmi csoportokra? Az a statisztikai adatokból kiderül, hogy a magas részvételből fakadóan, a részvétel területisége egyik párt egyéni képviselőjelöltjeinek sem kedvezett szignifikánsan. Azonban ez már nem jelenthető ki egyértelműen a miniszterelnök-jelölt-jelöltekről, hiszen a Karácsony Gergelyre leadott szavazatok aránya erős pozitív együtt mozgást mutat a részvétellel, míg Dobrev Klára erős negatív együtt mozgást. Ez alapján a magas részvétel inkább az előbbi jelöltnek kedvezett, addig az alacsony részvétel inkább utóbbinak kedvezett volna. A második kérdésre a választ pedig a 2018-as választások és az előválasztások részvételének területiségének összehasonlításával tudunk választ adni. Ez alapján alapvetően van egy város-vidéki dichotómia a részvételben, viszont ez jelentősen nagyobb volt az előválasztási részvétel esetében, de nem volt nagyobb, mint az ellenzéki szavazók arányának város-vidéki ellentéte. Kijelenthető tehát, hogy az előválasztás nem tudott új területeket bevonzani, mint amit az ellenzék már 2018-ban magáénak tudhatott, de azt (legalábbis a város-vidéki relációban) jól reprezentálja a jelenlegi előválasztási részvétel.

Az ellenzéki egyéni képviselőjelöltek és az, hogy mely frakcióba fognak beülni a parlamentbe győzelmük esetén tehát eldőlt. Sőt, ma nagy valószínűséggel a miniszterelnök-jelölt személyére is fény derül. De mi kell ahhoz, hogy az ellenzéki legalább egyszerű többséget szerezzen a parlamentben? Számításaim szerint ehhez legalább 53 egyéni mandátum és egy 51,5%-os listás eredmény szükséges (abban az esetben, ha más országos lista nem éri el az 5%-os küszöböt, mert akkor a helyzet tovább bonyolódik) (3. táblázat). Ugyanis ebben az esetben 101 mandátuma lenne az ellenzéki tábornak és 98 a Fidesz-KDNP-nek. Az adatokból kiderül, hogy egyenlő listás eredmény esetén a jelenlegi kormányzópárt több egyéni mandátumhoz jutna, mint az ellenzék (60-46). Ettől függetlenül az országos listára leadott voksok arányának kisebb változásai is jelentős egyéni mandátumbéli különbséget eredményezhet. Ráadásul az ellenzéki térfélen oly sokat emlegetett győztes kompenzáció pont a kerülethatárok hatása ellenében hathat.

De melyek azok a kerületek, amelyeket egy esetleges ellenzéki győzelem érdekében a jelenlegi kormánypárttól szükséges elhódítania az ellenzéki oldalnak? Erre ad választ az utolsó térképünk, amely az utolsó – az ellenzék számára a legideálisabb – szcenáriót térképezte. Az ábrán jól látható a város-vidék ellentét a választói magatartásban, hiszen nagyrészt a nagyobb városok kerületei, valamint a szuburbán területek, illetve a korábban már az ellenzék által elhódított kerületekben szükséges nyernie az ellenzéknek. Ezen kívül azonban van jónéhány olyan kerület, amely egyik fent említett kategóriába sem tartozik bele (Baranya 4-es [Szigetvár], Csongrád 3-as [Szentes, Csongrád], Hajdú-Bihar 4-es [Balmazújváros, Hajdúböszörmény] stb.), viszont az ellenzék számára fontosak lesznek. Nem véletlen, hogy a második fordulóban két olyan miniszterelnök-jelölt-jelölt maradt ellenzéki oldalon, akik vagy az identitásukból, vagy a DK vidéki szervezettségének megerősödéséből fakadóan, de erősek a vidéki szavazók számára is.